Metoogrász szuperhősök és politikailag korrigált kedvencek érkeznek a moziba 2020-ban

Ahogy egyre nyíltabbá válik a nemzetállamok felszámolásáért indított globalista hadjárat, úgy a hétköznapi élet mind több területén érhető tetten a politikai korrektségnek hazudott nagykönyvi cenzúra.

Az oktatás és a versenysport mellett a kultúra az, amelyen keresztül nagy tömegek identitását viszonylag könnyen lehet formálni, ezért nincs is mit csodálkozni azon, hogy Hollywood egyre nagyobb szerepet kap a folyamatban.

Olyannyira, hogy a PC (politikai korrektség) egy generáció alatt a feje tetejére állította a mozi világát. Ma már egy kicsiknek szánt hollywoodi meséből is a posztmodern liberalizmus sarokkövei köszönnek vissza, miközben a kikapcsolódni vágyó néző gyakran csak annyit érzékel az egészből, hogy ma mintha nem készülnének olyan jó filmek, mint régebben.

Tudat alatt viszont dolgoznak az így átadott üzenetek: felszámolni a hagyományos nemi szerepeket, propagálni a diverzitást, dicsőíteni a multikulturalizmust és persze elsősorban - a klímaváltozással az élen - minden rosszért a fehéreket stigmatizálni.

A progresszív sajtót olvasva és a mozielőzeteseket látva, 2020-ban ez a folyamat cseppet sem lassul, sőt. Míg a fiatalokat a látványos szuperhős filmekbe szőtt üzenetekkel érzékenyítik, addig az idősebbeket a régi klasszikusok folytatásaival, vagy azok újraforgatott változataival igyekeznek átkódolni.

A technika fejlődésével a filmek persze egyre látványosabbak, olykor szemkápráztatóan lélegzetelállítóak, ám a felszín alatt egyre egyértelműbb társadalmi és politikai üzenetet hordoznak.

2019: Liberális Terminator vs. konzervatív Rambo

Schwarzenegger és Stallone. A nyolcvanas évek férfi idoljai. Akkoriban a terminátoros poszterek fej-fej mellett versenyeztek Ramboval a fiúk gyerekszobáinak falaiért. Az általuk megformált akár jó, akár rossz karakterek az erős, határozott, céltudatos férfiak mintáját adták fiatalok, leendő édesapák millióinak. Ma már a nekik szánt üzenet az, hogy ne légy se erős, se határozott, se céltudatos, pláne ne férfi, és ne édesapa.

Terminátor és Rambo versengése 2019-re kristálytiszta politikai színezetet öltött. Az utolsó Terminátor, a 'Sötét végzet' a progresszív liberalizmus kétórás, látványos példabeszéde, a politikai korrektség béklyójába zárva. Naná, hogy a haladó sajtó elragadtatással ünnepli.

Eközben a Rambo ötödik részére a bemutató óta csak úgy záporoznak a véres tollú kritikák. Ezekben a közös nevező, hogy a főhős "a nyolcvanas évekről itt ragadt amerikai fajgyűlölet megtestesítője". De miért is?

Aki még nem látta az új Terminátort, de tervezi megnézni, most ugorjon két bekezdést, mert kénytelen vagyok a cselekmény részleteit is érinteni. A gépek elleni háborúra készülő emberiség megmentőjét ezúttal már egy latino mexikói csaj fogja megszülni. Ennek a csajnak a védelmére a jövőből egy fehér Terminátor nőt küldenek vissza, aki harc közben megsérül, az életét végül a latin főhős csaj menti meg.

A filmben újra felbukkanó, idősödő Sarah Connor egyik fő jellemzője, hogy chipsfüggő, tehát egészségtelenül él. A Schwarzenegger alakította Terminátor pedig egy latino csonka család szociális gondozója, ahol a férj rendszeresen verte a feleségét. Az egykori halálosztó gyakorlatilag a mexikói család cselédje, olykor pelenkát cserél, máskor függönyt árul.

Ezzel szemben a remeteként, visszavonultan élő fehér Rambo az ötödik részben újra kiáll a védtelenekért, ezúttal egy kegyetlen és gonosz mexikói drogkartell tagjaival számol le. Szerencsétlen Stallone azóta sem győz magyarázkodni, az olyan képtelen vádakra, minthogy "Rambo is beállt építeni a mexikói határt lezáró falat".

Politikailag korrigált kedvencek térnek vissza 2020-ban is a mozikba

De máris itt az újesztendő, amely úgy tűnik, még magasabbra teszi a lécet. Ebben nincs is semmi meglepő, hisz az Egyesült Államokban idén elnökválasztás lesz és Hollywood mindent meg fog tenni, hogy Donald Trumpot leváltsa demokrata párti kihívója. De nézzünk néhány példát az idei felhozatalra:

Ragadozó madarak (Birds of Prey). Ez az amerikai DC Comics szuperhősös képregényeiből készült moziverzum nyolcadik filmje lesz, kifejezetten a fiatalok agyát mosnák vele.

A történet szerint szuperhősök szövetkeznek, hogy legyőzzék a gonosz Fekete Maszkot. Naná, hogy tele van aktuálpolitikai üzenettel. De ha valakinek mégse esne le, a fő gonoszt alakító Evan McGregor már több interjúban is kiemelte, hogy valójában a "nárcisztikus Donald Trumpot rejti a sötét álarc."

2020-ban érkezik újra a 'Láthatatlan ember'. Csakhogy ez olyan messze van H.G. Wells klasszikusától, mint Soros György a filantrópiától. Az 'Invisible mant' úgy hirdetik, mint a metoo korszak horrorját. A mozi női főszereplőjét elhunyt barátja szelleme üldözi, aki életében rendszeresen zaklatta szexuálisan a párját. A film hangsúlyozottan a patriarchális társadalom és a férfias attitűd ellen emel szót.

Ehhez hasonló üzenetet is hordoz a jóval nagyobb érdeklődéssel várt új James Bond film. Az éles eszű, talpig férfi és minden körülmények között úriember nőcsábász titkos ügynök nem PC-kompatibilis. A világ legjövedelmezőbb sorozatának számító James Bond-filmeket (és jelentős számú közönségét) mégsem lehet csak úgy elengedni, ezért cseppet át kell szabni őket.

A huszonötödik epizód főhőse már nem az a klasszikus nőcsábász és a végére talán nem is férfi. A kiszivárgott hírek szerint a mozi egyik kulcsjelenetében Daniel Craig félreérthetetlenül "átadja a stafétát" egy színes bőrű női 007-es ügynöknek, ami azt valószínűsíti, hogy a PC jegyében a filmtörténelem egyik legférfiasabb vonásokkal bíró karakterét is feminizálják.

A Doktor Szöszi (Legally Blonde) eddig mozikba került két epizódja a bugyuta, üres semmit mondás iskolapéldája. Éppen ezért a harmadik részre a világon senki sem számított, mégis érkezik, nem is üres kézzel. Alkotói elárulták, hogy a demokrata Hillary Clinton sikertelen 2016-os kampánya miatt rángatták elő szőke hajánál fogva a karaktert, aki az elnökválasztás évében minden bizonnyal meg sem áll az amerikai elnöki székig.

A nyolcvanas évek nagysikerű repülős mozija, a Top Gun is folytatást kapott 2020-ra. Az eredetileg hazafias amerikai húrokat pengető mozit épp ideje volt politikailag korrigálni. Az előzetest nézve egyelőre kevés konkrétumot lehet leszűrni azon kívül, hogy Tom Cruise mintha Marty MacFly és a doki időgépével érkezett volna a forgatásra, hisz látszólag alig öregedett.

De azért az éles szemek mást is kiszúrtak. A főszereplő karakter, Maverick kabátján az 1986-os első részben még Japán és tajvani zászlók voltak felvarrva, ezek 2020-ra eltűntek. A képmutatás soha nem szokta zavarni a haladókat, pláne ha pénzről van szó: Kínát nem szeretjük, de a pénzét igen. A húzással nyilván a milliárdos távol-keleti piacot tartották szem előtt az alkotók.

2020 egyik legegyértelműbb alkotásának a 'Bűn éjszakája' sorozat utolsónak szánt epizódja ígérkezik. Az alap sztori lényege, hogy 2022-re az Amerikai Egyesült Államokban minden politikai pártot beszüntetnek, és az "Új Alapító Atyák” elnevezésű csoport totalitárius hatalmat gyakorol az országban. A munkanélküliség és a bűnözési ráta minimálisra csökken, a gazdaság pedig virágzik.

2017-ben bevezetik az "Irtás" nevű eseményt, melyet minden évben egyszer tartanak meg, március 21-én este hét órától március 22. reggel 7 óráig. Ezalatt a tizenkét óra alatt minden ismert bűncselekményt (gyilkosság, nemi erőszak, betörés stb.) törvényessé tesznek, a rendőrség, tűzoltóság és a mentők, kórházak munkáját pedig szüneteltetik.

A program hivatalos célja egyfajta katarzisélmény nyújtása a polgároknak, a mögöttes cél viszont a mesterséges népességszabályozás, mivel a legelesettebb társadalmi rétegek (szegények, hajléktalanok) az Irtás fő célpontjai.

Az addig csak utalás szintjén jelenlévő gyanút a széria 2018-ban bemutatott negyedik része egyértelműsítette, amelyben kiderült, az egész egy (Trumpéhoz hasonló) szélsőjobboldali kormány programja, amely így akarja megsemmisíteni a szegényeket és az olyan társadalmi kisebbségeket, mint például a melegek.

Az alkotók azt ígérik, az amerikai elnökválasztás évére időzített ötödik és egyben befejezőnek tervezett film még egyértelműbb üzenetet közvetít a választók felé.

A Marvel tavaly kasszát robbantott a Bosszúállók utolsó részével. Erre az évre belefér egy olyan mozi, amely inkább érzékenyít. Az 'Eternals’ (Örökkévalók) producere, Kevin Feige meg is ígérte, hogy ebben mindenképpen lesz egy halláskárosult meleg szuperhős, de valószínűleg az első transzgender szuperhős is felveszi a harcot a gonosz fasisztákkal a Marvel Univerzumban.

A nézőket hosszú távon nem lehet átverni

Hollywood a XX. század második felétől egyértelműen a globális kultúraközvetítés egyik legfontosabb csatornája. Az amerikai filmgyárban mindig ügyeltek arra, hogy olyan filmek is készüljenek, amelyekkel érzékenyíteni lehet a nézőt. Ezekre általában Oscar-díjakkal is felhívták a figyelmet.

A nagy kasszasikerek azonban sokáig szinte kizárólag szórakoztatni és pénzt csinálni akartak, ezért a közízlésnek megfelelően készültek. Mára viszont, annyira nyílt és kiélezett lett a küzdelem, hogy szinte minden hollywoodi forgatókönyvet átpréselnek egy PC-formanyomón, mielőtt a nézők elé kerülnének.

Ezek egyik legfontosabb üzenete, hogy fehérnek születni eredendő bűn, de az a progresszív nézet is rendre visszaköszön majd a vászonról, hogy a Marson talált aminosav életnek számít, míg a dobogó szívű magzat nem. A heterofóbia is egyre általánosabb lesz a hollywoodi filmekben, ennek jegyében pedig a klasszikus bók és udvarlás már szexuális zaklatásnak számít, viszont a reprodukcióra képtelen kapcsolatok még magasabb pedesztálra kerülnek.

Hosszú távon azonban nem lehet átverni a nézőket, amit jól mutat, hogy a 2002 és 2019 között világszerte másfél milliárddal csökkent az eladott mozijegyek száma. Hollywood ennek ellenére rákapcsol, a folyamat azonban egyre kontraproduktívabb lesz, mert a mozilátogatók lassan leszoknak az új mozikról és végül nem Trump fog bukni, hanem a mérgezett hollywoodi szuperprodukciók.

(2020. 01. 27.)

https://prizma.blogstar.hu/./pages/prizma/contents/blog/89574/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?