A Koránt idéző díszkutat akartak építeni Érsekújváron

A muszlimok szent könyvéből vett idézettel ékesített díszkút Törökország ajándéka lett volna a felvidéki városnak. A felajánlásról a település közgyűlése döntött még decemberben. A máskor széthúzó képviselők ezúttal egyhangúan utasították el a Koránból tartalmazó idézettel díszített ajándékot. A helyiek attól tartottak, az arra járó muzulmánok zarándokhelyévé válhat a különleges építmény.

A ma7.sk beszámolója szerint Törökország pozsonyi nagykövetének Érsekújvár belvárosában tavaly tett sétája közben támadt az ötlete, hogy a Törökszalasztó utcát fel kéne dobni egy építménnyel, amely a város oszmán megszállóinak állítana emléket.

Érsekújvárt 1663-ban foglalta el a török és 22 éven át, 1685-ig tartotta rabigában. A város és környéke sokat szenvedett a török uralom alatt. Rengeteg embert megöltek, sokan elmenekültek a környékről, 97 kisebb települést teljesen el is pusztítottak a megszállók. Felszámolták a teljes közigazgatási rendszert, kegyetlen mértékű adókkal és természetbeni járandóságok behajtásával sújtották a lakosságot.

A keresztény vallást üldözték. A Ferences kolostort a török tisztek szálláshelyévé alakították, a templomból élelmiszer- és lőszerraktár lett, a toronyból minaretet csináltak. A muszlimok a Szent Kereszt Felmagasztalása Templomot is átépítették, amely két évtizeden át mecsetként szolgált, de volt, amelyiket istállónak használták.

"A tiszta víz Allah ajándéka"

Ezt a Koránból vett idézetet tartalmazta volna a díszkút, amely a tizenhetedik században Érsekújváron és környékén "vendégeskedő" oszmánoknak állított volna emléket. A helyi lakosok azonban rögtön hevesen ellenezték a felkínált szuvenír elfogadását.

Érsekújváron 2019-ben már megvetette a lábát egy kifejezetten a muszlimokat célzó üzleti vállalkozás. Talán már be is indultak annak a svájci-szlovák közös vállalatnak a gyártósorai, amely muszlim gyermekek számára készít halal bébiételeket. A Saria szerint a muszlimok csak olyan húsételt fogyaszthatnak, amely felett elhangzott Allah szava. A vágóhidakon először imát mondanak, majd elvágják az állat nyaki ütőereit, kivéreztetik, utána már halal a hús.

Érsekújváron sokan tartanak tőle, hogy ez csak a kezdet, és ha beleegyeznek a helyiek a díszkút megépítésébe, legközelebb már egy mecsetet kapnak ajándékba. Azt sem szeretnék, ha muszlim zarándokhellyé válna a Koránt idéző építmény, de a legtöbben egész egyszerűen azért ellenezték a kút felállítását, mert nem szeretnének az egykori ősi ellenségnek emlékművet emelni.

Miközben Törökországgal szemben mélyen elutasító a progresszív liberalizmus, addig az iszlám jól láthatóan privilegizált a többi vallással, különösen a kereszténységgel szemben. Egyre kevesebb a keresztény, egyre több a muszlim – érvelnek hevesen. Naná, ha az egyiket kivéreztetem, a másikat meg propagálom, nem is lesz másként.

Csakhogy álszent és önös érdek húzódik meg a háttérben. Az iszlám csak addig lesz preferált vallás, amíg összejön az Európai Egyesült Államok, majd az egész világot lefedő interkontinentális világállam. Utána útban lesz, és a kereszténységhez hasonlóan üldözött lesz.

A társadalommérnökök azonban, akik most éppen a klímavédelemből tákolnak vallást az ateistáknak, rendre kihagyják a számításból a jó Istent, akivel minden kezdődik és minden végződik.

A felkentként tetszelgő iskolakerülő "proféták" vakhittel előadott hazug zsolozsmái viszont a történelem szelektív hulladékgyűjtőjében végzik, az újra nem hasznosítható eszmék konténerében. Közvetlenül a fasizmus mellett.

(2020. 01. 11.)

https://prizma.blogstar.hu/./pages/prizma/contents/blog/88744/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?