Volt egyszer egy ember, szoknyája volt gender

A hagyományos férfiszerepeket és a klasszikus családmodellt támadó gyerekdarab sikerétől hangos a brit színházi világ. A 'Boy in the Dress' című musical zenéjét Robbie Williams szerezte. A történetben "egy fiútestbe született lány talál magára", de a darab végére még a legkonzervatívabb karakterről is kiderül, hogy valójában transzvesztita. A progresszív kritika egy része ennek ellenére kevesli a benne megjelenő gender-propagandát.

Dennis egy tizenkét éves futballrajongó fiúcska, az iskolai csapat legeredményesebb csatára, ám kicsi korától kezdve "egy furcsa érzés nyomasztja, amivel nem tud mit kezdeni". Ráadásul a fiút és bátyját édesapjuk egyedül neveli, mert édesanyjuk néhány évvel korábban elköltözött otthonról. Dennis mindezt nagyon nehezen viseli és csak a suli legmenőbb csaja tartja benne a lelket. Eddig a sztori egyidős az emberiséggel, a következő fordulat azonban már nagyon is 21. századi.

A fiú ugyanis nem a lányhoz vonzódik, hanem azokhoz a női ruhákhoz, amelyeket a divattervezőnek készülő lány skiccelget a füzetébe. Dennis agya felett pedig szép lassan teljesen átveszi az uralmat az ösztrogén, és egy nap úgy dönt, lánynak öltözve megy iskolába. Eleinte senkinek nem tűnik fel a női ruhába bújt fiú, ám egy véletlen folytán mégis fény derül a turpisságra, mire az igazgató azonnal kirúgja a suliból.

Ekkor jön azonban a tényleg mesébe illő fordulat: az önmagát ultrakonzervatívnak mutató diriről kiderül, hogy valójában transzvesztita, a történetben szereplő és rendkívül szimpatikus Doris nevű tanárnő ugyanis nem más, mint a nőnek öltözött igazgató.

A sztori fináléját jelentő focimeccset természetesen már úgy nyeri a csapat, hogy a csodacsatár futballmez helyett, női ruhában, szoknyában ontja a gólokat.

Üdvözlünk Heterofóbiában

A musical alapjául szolgáló tesztoszterongyilkos ifjúsági regény (Boy in the Dress) még 2008-ban jelent meg. Mondani sem kell, azonnal bestseller lett a haladó nyugaton. A progresszív művészek pedig most látták elérkezettnek az időt, hogy színpadra állítsák a hagyományos nemi szerepek összezavarására szolgáló tanmesét.

A neves brit Royal Shakespeare Company új musicalének bemutatóját 2019 decemberében tartották. Míg a kritikusok egy része áradozik róla, a haladóknál is haladóbbak keveslik a benne megjelenő gender propagandát. A BBC véleménycikkének szerzője azt írja: "2019-ben egy lány ruhát viselő fiú látványa egyáltalán nem sokkoló".

Egyre sokkolóbb viszont ugyanazon a nyugaton, ha egy apa hagyományos férfiszerepben tetszeleg. A tisztán negatív szereplőként megjelenő édesapa egyik fő jellembeli gyengesége, hogy olyan magazinokat nézeget, amelyekben meztelen nők láthatók. Emiatt persze megvetéssel beszél róla mindenki és úgy tekintenek rá, mint egy letűnt vészkorszakból itt ragadt őskövületre.

Bezzeg a fia. Őt nem érdeklik a csajok, csak a ruháik. A tradicionális férfi attitűdöt hímsovinizmusként definiáló musical zenéjét nem kisebb művész, mint a popsztár Robbie Williams szerezte.

Szemünk előtt az ember tragédiája

Robbie Williams pedig hozza a kötelezőt, eleget tett a felkérésnek. Próbált volna nem így tenni. A nagy világsztároktól is elvárt, ha a pályájukon akarnak maradni, időről időre hűségesküt kell tenniük a progresszív liberalizmus mellett.

Ez kivétel nélkül mindenkinél így van. Egyesével szépen végig lehetne venni az összes pop- és rocksztár, filmszínész nyilvános szerepléseit és világosan látni, hogy csak a progresszív liberalizmust nyíltan támogató művész lehet sikeres, kaphat szerepet, fellépési lehetőséget.

Azt persze már sztárja válogatja, hogy kitől mit várnak el: Danny DeVitonak elég volt egy "Támogatom a Planned Parenthoodot" feliratú pólóban fotózkodni és ezzel kiállni az évi több százezer emberéletet követelő, abortuszklinikának csúfolt terrorszervezet mellett:

 

Rosanna Arquette-nek már saját magával kellett meghasonulnia. Ki is írta Twitter-oldalára, hogy "nagyon szégyelli, amiért fehérnek született." Will Smith a fiával mutat példát. A lassan maga is filmsztárrá váló Jaden Smith ugyanis szoknyában érzi magát a legjobban. De bármiben lefogadnám, hogy még Charlize Theron is lánynak nézné ezt a fiúgyermeket, ha nem a saját fia lenne:

 

A gender-korszakban meleg karakterrel feltámasztott Star Wars-saga ikonikus szereplőjének Mark Hamillnak is el kellett igazítania rajongóit az identitástengerben, hogy visszatérhessen a nem kis anyagi bevétellel járó Star Wars szereplői közé. A Luke Skywalkert alakító művész évek óta az egyik legaktívabb támogatója a posztmodern liberalizmusnak. Olyan frappánsnak gondolt elszólásai vannak, minthogy még Darth Vader is jobb ember, mint Donald Trump.

Aki viszont kiáll a sorból és globalista helyett hazafiként viselkedik, az megnézheti magát, pillanatok alatt partvonalon túlra kerül. Eleinte "csak" nem kap szerepet, nem hívják fellépni, de ha továbbra sem tér észhez, várhatja, hogy jelentkezik valaki, és megvádolja, hogy időszámításunk előtt húsz évvel, ferde szemmel nézett rá, amit a mai napig nem tudott kiheverni és a metoo jegyében eljárás alá vonják. Vagy egyszerűen fasisztának bélyegzik.

Lásd a francia Gerard Depardieut-t, vagy Alain Delont. De felhozhatjuk a legújabb példát, az amerikai rapper Kanye Westet, aki most azért került ki a pixisből, mert saját állítása szerint megtért és 2019-ben felvette a kereszténységet. Mindennek tetejébe még azt is ki merte jelenteni, hogy Donald Trump nagyszerű elnöke Amerikának.

A liberális média szerint "összeroppant az ismertség súlya alatt", "teljesen megborult" és "megváltó-komplexusos" lett, ami a haladóknál egy utolsó figyelmeztetést jelent a visszakozásra a "végső kilövés" előtt. Most még visszatérhet a kijelölt útra, de ha nem teszi, várhatja ő is, hogy a metoo-bottal rámutassanak: youtoo.

A brit popsztár Robbie Williams azonban beállt a sorba és saját állítása szerint alig két hét alatt komponálta a női ruhába bújt focistáról szóló mű teljes zenei anyagát, ami természetesen a kritikák szerint fenomenális lett.

A 'Boy in the Dress' történetéből 2014-ben már készült egy televíziós adaptáció is, de nem lepődnék meg, ha előbb kerülne mozikba a hollywoodi változat, mint mondjuk a Zeffirelli-féle Názáreti Jézus amerikai remake-je.

Addig azonban hasít a nyugati színház világában a nemi identitásválságban szenvedő szoknyás fiú focista önmagára találása. Azon már meg sem kell lepődni, hogy a gyerekek termésuzetesen fél áron nézhetik meg az előadást.

A világirodalom egyik legnagyszerűbb szerzőjének nevét viselő színházban pedig a legjobb helyen talált otthonra a darab a múltat rendre újraértelmező liberálisok szerint. Shakespeare vígjátékaiban ugyanis gyakran megjelenik egy-egy nőnek öltözött férfi karakter. Csakhogy ezekben szó sincs nemi identitásválságról, pusztán a helyzetből fakadó humoros félreértéseket szolgálta az írói fantázia.

Nagyon úgy tűnik, nyugaton már beléptek annak a világnak a kapuján, amikor a férfi-nő közötti szerelmi viszony csak egy esetben elfogadható, ha testvérekről van szó. A hagyományostól, normálistól eltérő kapcsolatokat piedesztálra emelő kultúra előretörését látva a tradícionális értékek szerint élő ember egyre hálásabb azért, hogy ide született.

Mert míg nálunk továbbra is csak a színpadon látható Madách remekműve, addig a fejlett nyugaton úgy tűnik, az ember tragédiája már maga a valóság.

(2019. 12. 19.)

https://prizma.blogstar.hu/./pages/prizma/contents/blog/87667/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?