Két anyám volt, spermadonor az apám és 19 féltestvérem van

Egy valódi családra vágyó, ám annak végül nyomát sem találó amerikai lányról készült szűk fél órás riportfilmmel érzékenyített a minap az angol közszolgálati csatorna. A PC jegyében fogant qwerty, pardon lmbtq propagandafilm azonban minden igyekezet ellenére keserűre sikeredett.

A lány kénytelen rájönni, hogy annak idején csupán egy hímivarsejtet kapott az élethez, édesapát nem. Viszont "van két anyukája" és vagy két tucat, a gyökereit ugyanúgy nem találó donortestvére, akik közül akad olyan, aki identitásválsága egy pontján az életet is el akarta dobni magától. A progresszív diverzitással átszőtt filmmel a köbre emelt abnormalitást állítja talapzatra a BBC.

A kémcső és az injekciós tű

A Kaliforniában élő fiatal lány, Julia tizennyolcadik születésnapjára egy színarany nyakláncot kapott az édesanyjától. Rajta egy pici medál, amelyen egy szám olvasható: 1317. A lány könnyekig meghatódott és úgy szorította magához az ékszert, mintha csak egy szívéhez közel álló rokonát ölelné.

Édesanyja a kilencvenes években egy másik nőhöz ment feleségül. Közös biológiai gyermekük nyilván nem lehetett, így nem maradt más, mint spermadonort találni egyiküknek. Fel is kerestek egy erre szakosodott intézetet Amerikában, ahol a katalógust böngészve végül az 1317-es sorszámú donor mellett döntöttek. Az anonim apát a donor szóból egymás között el is nevezték Donnak.

Megrendítő látni, ahogy Júlia kinyitja a láthatóan nagy becsben tartott "apám emlékei dobozt" és elővesz belőle egy kémcsövet, meg egy injekciós tűt. Húsz évvel korábban az édesanyja ezekkel inszeminálta magát. Azt mondja, fél évig gyűjtötte hozzá a bátorságot, hogy befecskendezze magának a hímivarsejteket, addig a hűtőben tárolta a kalóriaszegény kóla és a diétás sütik között.

"Sose éreztem az édesapa hiányát."

Közös karácsonyok, összejövetelek, nyaralások fotóit látjuk az elmúlt évekből. Rajtuk a "két édesanya és közös lányuk" Julia, különféle élethelyzetekben, de mindenütt feltűnő boldogságban. "Sosem éreztem az édesapa hiányát" - győzködi magát a fiatal lány, de gesztusai ezt azonnal megcáfolják.

Nem véletlen, hogy pillanatok alatt Donra terelődik a szó. Julia ábrándos tekintettel mereng, vajon hogy nézhet ki, mit csinálhat, egyáltalán milyen lehet az édesapja, akinek az életét köszönheti. Alig várta, hogy végre nagykorú legyen, azonnal nyomozni kezdett, hogy kiderítse, ki lehetett az 1317-es donor?

"Megerőszakolták a természetet, hogy megfoganhassak"

Első útja arra a klinikára vezetett, ahol a két anyukája a megtermékenyítéséhez használt spermamintát vásárolta. Itt kiderül, hogy az 1317-es sorszámú donor által leadott mintákkal tizenkilencszer sikerrel termékenyítettek meg nőket. Egy szakértőtől megtudjuk, hogy ez nem is olyan sok. Van olyan donor, akinek 67 gyereke van szerte a világban, mert Amerikából az összes földrészre exportálnak a spermaklinikák. Nem csoda, hogy az angolban már külön kifejezés van a közös spermadonortól származó féltestvérekre. Őket sibling helyett diblingnek hívják.

Julia felvette a kapcsolatot néhány donor-testvérével és szervezett egy kisebb találkozót néhányuknak. A fiatalok először nagyon megörülnek egymásnak, de hamar kiderül, hogy a felszín alatt szinte mindenkinek jelentős lelki terhet okoz, hogy egy adatbázisból kiválasztott spermadonortól fogantak.

Egyikük arról beszél, az ő megszületéséhez nemcsak sperma-, de petesejt donorra is szükség volt. A fiatal lány vallomása megrázó: "Volt időszak, amikor azt kívántam, bár soha meg se születtem volna. Idegennek éreztem magam, mintha egy sötét lyukban lennék. Azt éreztem, hogy a természet akarata ellenére születtem meg, mintha megerőszakolták volna a természetet, hogy én megfoganhassak."

Az 1317-es számú donor

A lány és az édesanyja nagyon izgatottak, mert sikerült személyes találkozót egyeztetni az egykori donorral. A középkorú férfi kedvesen, de távolságtartón lép be az ajtón. Nem borul a lánya nyakába, nem hatódik meg a sosem látott gyermekétől.

Azt mondja, tizenkilenc volt, amikor először spermadonor lett és csak az érte kapott pénz érdekelte. Nem foglalkozott vele, milyen következményei lehetnek ennek a jövőben.

Julia üres tekintete mindent elárul, távolságtartón méricskéli a biológiai apját, egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel. Legszívesebben talán megölelné, de a férfin nyoma sincs a lánya iránt érzett atyai szeretetnek.

Donról kiderül, hogy Darrennek hívják, szoftverfejlesztőként dolgozik és van családja: "Nekem a saját gyermekeimet kell felnevelnem és nem igazán jutnak eszembe a donor gyermekeim. Most mégis egy furcsa, spirituális, kozmikus kötődést érzek irántuk, hiszen részben az én DNS-em van bennük."

A találkozó végén készül egy szelfi, Darren még ad két puszit a lányának, majd úgy siet el, hogy hátra se néz többet. Julia tekintete viszont addig követi a férfit, míg az eltűnik az utcán, majd egy erőltetett nevetéssel próbálja leplezni mérhetetlen csalódottságát. Kegyetlen a felismerés, édesapa helyett neki "két anya" mellé csupán egy hímivarsejt-donor jutott.

Sajnos sokan nőnek fel úgy, hogy elveszítették, vagy személyesen sosem ismerték az édesapjukat. Bennük mégis él egy idealizált kép a szülőről, amibe kapaszkodhatnak. Juliának ez a kép foszlott semmivé. Az édesapja nem létezik, tulajdonképpen nem is létezett soha, csupán biológiai értelemben és ez a felismerés láthatóan mindennél fájdalmasabb.

Szivárványcsaládokkal érzékenyíteni

Vajon miért nem olyan családokat mutat be a BBC, ahol hat, nyolc, vagy tíz gyereket nevel anya és apa nagy boldogságban? A demográfiai mutatók szerint gyakorlatilag az egész fejlett, nyugati világban csökken, öregszik az őslakos társadalom, vajon miért nem ilyen példát állítanak a fiatalok elé?

Vajon miért az utódnemzésre képtelen szivárvány családokkal, a melegek örökbefogadott és identitásvesztett gyermekeivel érzékenyítik a nyugati embert? A válasz egyértelmű, mert nem az a cél, hogy minél több gyerek szülessen a nyugati családokba.

Több fronton zajlik a hagyományos családmodell elleni támadás progresszíviában. Az önmagától szaporodni képtelen párkapcsolatokat ma már nem egyszerűen elfogadni kell, hanem illik követni. És lassan már ott tartunk, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Aki nem így tesz, az kirekeszt, az rasszista, az fasiszta.

Úgy tűnik, a nemzetek felszámolásához vezető út fontos állomása a nemzőképesség és -késztetés elirtása. A szülőhazáját féltő, a többi nemzetet tisztelő nyugati, keresztény polgárok számára az Európai Egyesült Államok, vagy egy későbbi Egyesült Föld nevű interkontinentális szörnyállam maga a rémálom, amelyben az egykori nemzetek kultúrái legfeljebb skanzenek falai között, múzeumok vitrinjei mögött maradhatnak fenn.

Ezért a cél, hogy meg se foganjon a nyugati ember gyermeke. Ehhez vény nélkül, akár online elérhetővé kell tenni a fogamzásgátló gyógyszereket, esemény utáni tablettákat. Ha mégis megfoganna az a gyermek, abortálni kell. Akad, ahol erre már kilenc hónapja is van a kismamának. Ehhez biztosítani kell, hogy a leánygyermek akár a szülei tudta nélkül is hozzáférhessen az internetről az abortusz tablettához. Mindezt persze alapvető emberi jognak álcázva.

Ha viszont mégis megszületik az a gyermek, akkor azonnal el kell kezdeni mosni az agyát, hogy eszébe se jusson majd szaporodni, hogy neki már az legyen a természetes, ha egy lány egy másik lányhoz megy feleségül, vagy ki tudja mihez, de egy biztos, nem férfihez. Már csak azért sem, mert ezzel práhuzamosan zajlik a hagyományos értelemben vett férfi/apai attitűdök felszámolása is.

Ehhez kellenek a posztliberális kamerával újraforgatott és érzékenyítő karakterekkel telerakott mesék kezdve a Tom és Jerryvel, át a Thomas, a gőzmozdonyon és a meleg karakteres Disney-meséken, egészen a felnőtteknek szánt `A szolgálólány meséje` című sci-fi sorozatig.

"Alig várjuk" a hamarosan bemutatásra kerülő `Prince Charming` című Disney-mozit, amely végre rendet tesz a gyerekfejekben és a metoo jegyében egy ivartalanított férfi-karaktert állít a legkisebbek elé követendő példának. Mert ha valaki nem tudta volna, a klasszikus tündérmesék - mint a Hófehérke, vagy a Csipkerózsika - hős, szerelmes férfi karaktereiből csöpög a szexizmus. Ezek a férfiak ugyanis a szerelmükért bármire képesek, amivel - akármilyen hihetetlen - tárgyiasítják a nőket.

Ennek jegyében nyugatról már szinte teljesen eltűntek a reklámokból, óriásplakátokról a bikinis hölgyek, mert a nő testét nem lehet szexualizálni.

A folyamatnak már meg is vannak a maga vezéráldozatai. A Victoria’s Secret, vagyis a világ egyik legnagyobb női fehérnemű forgalmazója ezerrel robog a csőd felé. Tavaly 30, idén márciusig pedig további 53 üzletét kellett, bezárja, mert liberális hangadók kampányt indítottak ellenük. Szerintük ugyanis süket fülekre talált náluk a metoo mozgalom, ami azt jelenti, hogy nem átalkodnak továbbra is kizárólag fehérneműt viselő hölgyekkel reklámozni a fehérneműiket.

Közben a progresszív liberalizmus most éppen azt a szerencsétlen elmebeteget hordozza körbe ezüst tálcán, aki azt a képtelenséget találta ki, hogy mielőtt nővé operáltatja magát, lefagyasztja a saját spermáját, hogy majd a műtét után azzal termékenyítse meg saját magát.

Hogy meddig lehet ezt fokozni, nem tudni. Tartok tőle, hogy már hiába vagyunk a falnál, azt is át akarják majd törni. Egyet azonban jobb, ha nem felejt el senki, hiába próbálkoznak vele minden létező módon, soha nem fog sikerülni az ideológiát összekeverni a biológiával.

(2019. 09. 12.)

https://prizma.blogstar.hu/./pages/prizma/contents/blog/83539/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?