Rosanna Arquette: "Undorodom magamtól, mert fehérnek születtem."

A legtöbben hálát adnak a teremtőnek és a rokonaikkal, barátaikkal, tortával, esetleg néhány pohár borral ünneplik meg, ha életük során megérnek egy-egy szép kerek évfordulót. Nem így a neves amerikai színművész, Rosanna Arquette, aki hatvanadik születésnapjához érkezve elmebetegeket megszégyenítő vallomást tett közzé mikroblogján: "Nagyon sajnálom, hogy fehérnek és kiváltságosnak születtem. Undorodom tőle, hogy fehér vagyok és mélységesen szégyellem magam miatta!"

Ha valaki hatvanhoz érve visszatekint az életére és ezt a végkövetkeztetést vonja le, ott fejben nagyon súlyos gondok vannak. Ha ezt egy minden szempontból sikeresnek mondható, az átlagosnál sokkal jobb egzisztenciális helyzetben lévő, ismert és elismert ember teszi, akkor ott lélekben is komoly deficit van. De vajon miért kerülhetett ekkora létválságba egy világsztár? Erről van szó egyáltalán?

Az önfeladás leckéje

Rosanna Arquette idén augusztus tizedikén töltötte be hatvanadik életévét. A művésznő száznál is több filmben szerepelt, köztük a Ponyvaregényben, vagy a Lidérces órákban, de mind közül talán A nagy kékség című filmből emlékezhetnek rá a legtöbben. A hatodik ikszhez érkezett tehetséges művésznő sok meggyőző alakítás után ezúttal hatalmasat ripacskodva, élete legszánalmasabb produkcióját nyújtva, mégis önhitten és büszkén adta elő a "hattyú halálát”.

Talán fel sem fogja, hogy a saját bőrszínére, vagyis a származására tett becsmérlő kijelentésével gyakorlatilag a szüleitől kezdve az összes felmenőjén át a jó Istenig mindenkit szembeköpött.

Ha ezt a súlyosan beteg logikát próbáljuk követni, akkor vajon kérjenek bocsánatot és undorodjanak maguktól a szépségkirálynők, mert az átlagnál szebb külsőt kaptak a teremtőtől? Esetleg kérjen bocsánatot Usain Bolt, mert - születési adottságait kihasználva - ő a leggyorsabb ember a világon? Vagy szégyellje magát Lionel Messi, mert úgy érti a futballt, mint senki más?

Nyilván nem erre gondolt a művésznő, ehhez elég elolvasni mikroblogjának fülszövegét: "aktivista, színművész, rendező, producer, aki napi rendszerességgel áll ki a fasizmus ellen, mert cinkos, aki néma". Na, így már minden világos. Ugyanaz a dal szól, egyedi hangszerelésben: Aki fehér, az fasiszta.

Miközben progresszíviában állandóan azt szajkózzák, hogy minden és mindenki egyenlő, minden és mindenki ugyanannyit ér, ugyanannyira fontos, senki nem több és senki nem kevesebb a másiknál, folyton kiderül, hogy akad egyetlen kivétel, ami egyre csak erősíti a szabályt: ha fehérbőrű (és pláne keresztény) az ember.

A nyugati haladókráciákban a fehér felsőbbrendűség, mint fogalom, mára a mindennapos közbeszéd részeként egyfajta evidencia lett. Ez a politikailag korrektség szótárában annyit tesz, hogy a fehérbőrű embert kollektív bűnösség terheli. Ma már szinte mindenért, ami rossz ebben a világban. Emiatt aztán elő kell segíteni a(z ön)felszámolását.

Hosszasan sorolhatnánk az elmúlt évtizedekben a nyugati középosztály elsorvasztásáért tett intézkedéseket, kezdve az egészségügyi ellátás megfizethetetlenné válásával, a gyerekvállalás hatalmas anyagi teherré tételével, az önmagától reprodukcióra képtelen párkapcsolatok piedesztálra emelésével, a hagyományos párkapcsolatok diabolizálásával, az ezekből következő elmagányosodással, és a mindebből fakadó lelki defektusokkal, satöbbi, satöbbi.

Közben meg vannak, akik tort ülnek a saját felszámolásuk felett. Itt van ez a művésznő, aki úgy kíván a sor elejére vágni, hogy saját magát nevezi meg, mint bűnöst. Csakhogy az álszent tükörbe mutogatás mögött végtelen képmutatás lakozik. Rosanna Arquette azt írja, "kiváltságosnak születtem". Ezzel gyakorlatilag azt állítja, ha nem fehérként, hanem mondjuk feketeként látja meg a napvilágot, akkor minden bizonnyal annyian ismernék, mint John Smith esztergályost, Arkansas állam egyik falucskájának legvégéről.

Vagyis, amíg hasznára volt, a "fehér bőr" addig büszkén pózolt benne, amikor viszont hirtelen fordult a szélirány, azonnal levetné magáról, mint egy divatja múlt, cikivé vált blúzt. Mintha foci közben a vesztésre álló csapat játékosa mezt cserélne és átállna a győztesek közé.

Ez az a fajta attitűd, amit hőstettként, az individuum kiteljesedéseként, bátor önmagára találásként értékel a neoliberalizmus. Miközben ez nem más, mint a jellemtelenség, a gyökértelenség, a becstelenség iskolapéldája. Ez a legrosszabb értelemben vett kozmopolitizmus, amely váltig állítja, hogy a világon mindenhol otthon érzi magát, miközben valójában hontalan. Akinél egy a biztos, hogy semmi sem biztos.

Fehérek a fehérek ellen

Nem Rosanna Arquette volt az első, aki bocsánatot kért, mert fehérnek született. Beto O’Rourke, aki a demokrata párt elnökjelöltje szeretne lenni 2020-ban, márciusban már mea culpázott egy gusztustalant, mert fehér a bőrszíne. Nyilván mindketten a posztmodern liberális hatalmasok kegyeit keresik, és nem ok nélkül csinálnak ekkora hülyét magukból.

Főként a korábban népszerű, mára kissé megkopott hírnevű filmszínészeknél figyelhető meg ez a szolgalelkű attitűd. Csak két további példa a közelmúltból: az Oscar-díjas Geena Davis egy nonprofit szervezetet hozott létre a genderkutatás támogatására "Geena Davis Institute on Gender in Media" néven. Richard Gere pedig a minap olaszországi nyaralását megszakítva a luxusjachtján vitt élelmiszert, meg persze egy komplett tévéstábot az egyik illegális bevándorlókat Európába szállító hajóra a Földközi-tengeren.

Ők mintha egymást túllicitálva próbálnának megfelelni a progresszív elvárásoknak. Mint az osztály stréberei, akik egymást félrelökve jelentkeznek a feladatra, hogy közben szinte kiesnek a padból. A "tanár bácsi" pedig a jól végzett munka után majd szépen megjutalmazza őket újabb zsíros hollywoodi feladatokkal. Egy közös van bennük, hogy mindannyian fehérek, akik vagy anyagi érdekből viselkednek így, vagy azért, mert a módszeres agymosástól kialakult bűntudat gyötri őket, és már maguk is szentül hiszik, hogy született fasiszták.

Régi kommunista taktika azzal vádolni az ellenfelet, amit te magad teszel vele. Ennek tankönyvi példája a fehér felsőbbrendűségként terjedő bújtatott rasszizmus. Mert akárhonnan nézi az ember a jeleket, akárhogy is próbálja variálni az egyébként rém egyszerű képlet elemeit, az egyenlet eredménye ugyanaz marad: A liberálisok szemében a fehérbőrűség eredendő bűn, gyógyíthatatlan "betegség", ezért el kell azt tűntetni a Föld színéről is.

"Mindennel tudni kell ütni"

A kommunista Kádár Jánostól származó idézet köszön vissza Marx 21. századi híveinek tevékenykedéséből is. Az ő eszközeik is változatosak. Közös bennük, hogy gátlástalanul, akár a jóhiszeműséget kihasználva élnek vissza valódi problémákkal. Ilyen például a metoo mozgalom is, amely már csak azokkal nem törődik, akiket valóban zaklatnak: a nemi erőszak védtelen áldozataival. Ma már gyakorlatilag arra használják, hogy az udvarlást is kriminalizálják és alig egy lépésre vagyunk attól, hogy a hagyományos férfi-nő kapcsolat is erkölcsi bűnné váljon.

Vajon harminc-negyven évvel ezelőtt elcsattant szülői pofonok miatt mikor kezdik elővenni az egykori szülőket, nevelőket? Mikor áll elő valaki azzal, hogy "időszámításunk előtt" a fater lekevert egy pofont és ez neki egész életére kiható súlyos lelki válságot okozott? Elárulom, abban a pillanatban, ha ezt a saját céljaikra tudják fordítani. Ha majd ezzel el tudják érni, hogy gyermeket vállalni éppen olyan erkölcsi bűnné váljon a közgondolkodásban, mint udvarolni. Ennek jeleit már jól látni, hiszen haladó tudósok nemrég arra figyelmeztettek: "minden egyes újszülött gyermek szén-dioxid kibocsátása túl sok a bolygónak". Így lesz egy valódi problémából, mint a klímaváltozás, visszaélésre alkalmas eszköz.

Aki pedig ehhez asszisztál és képes akár saját magát is szembeköpni, jobb, ha tisztában van vele, hogy a Júdás pénzként érte kapott pillanatnyi előnyök hamar elszállnak, és ha már nem veszik hasznát az illetőnek, kipökik, mint egy ízét vesztett rágógumit.

Azzal ugyanakkor nem számolnak a neoliberálisok, hogy a társadalom immunrendszere erősebb annál az aberrált, gyilkos eszménél, amit rá akarnak erőltetni. Bármennyi kollaboránst gyűjthet maga mellé, akármilyen eszközt bevethet ellene, a lélek és a szív végül összefog a józan ésszel és az önfeladás leckéjéből elégtelenre fog vizsgázni.

(2019. 08. 18.)

https://prizma.blogstar.hu/./pages/prizma/contents/blog/82555/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?