Le kell foglalni az autóját, aki mások életével játszik az utakon

Hét ember égett halálra két autóban Mezőörsnél. A balesetet - úgy tűnik - ismét szabálytalanság okozta, a vétkes autó sofőrje a megengedettnél gyorsabban hajthatott és egy nehezen belátható kanyarban akart előzni.

A balesetben a két autó olyan szerencsétlenül csapódott egymásnak, hogy az egyikből kiömlő benzin mindkét kocsit lángba borította, a bennük utazóknak esélyük sem volt. Isten nyugosztalja őket!

Hirtelen nem is tudom, van-e még egy olyan, viszonylag gyakran előforduló szituáció az életben, mint a közlekedés, ahol az ember jelentéktelen előnyért cserébe életeket tesz kockára? Ha igaz, 2019. március 10-én hét ember életébe került, hogy valaki néhány (másod)perccel előbb akart az úticéljához érni.

Magyarországra sajnos még mindig igaz a megállapítás, a nyugathoz képest balkáni, a Balkánhoz képest nyugati a közlekedési morál az utakon.

Aki autót vezet és megpróbál szabályosan közlekedni, maga is tapasztalhatta, hogy ezt egyesek finoman szólva nem veszik jó néven. Sokan átélték már milyen az, amikor kilencvennél az őt követő autós beteszi a hátsó ülésre a fényszóróit.

Sokszor érezzük, hogy úrrá lett az önzés a társadalmon és a többiek, a közösség érdeke már semmit sem számít, én vagyok a legfontosabb, mindenki más csak utánam. Ha valahol, hát a közlekedésben tökéletesen tetten érhető ez a morál.

Elég csak a két parkolóhelyet elfoglaló autósra, a dugóban várakozó kocsisort a leállósávon előző sofőrre, vagy akár a beláthatatlan kanyarban nagy sebességgel előzésbe kezdő vezetőre gondolni.

CSATTTT!!!!!

Hiába kezeli a jogalkotó és a rendőrség is kiemelten a balesetmegelőzést és ellenőriz, szigorít folyamatosan, gyakorlatilag nem látható eredmény. Közben sokan meg épp a szigorításokon háborognak. Legutóbb azon, hogy a rendőrség bejelentette, ezentúl nem közli előre, hol fogják mérni a sebességet. Soha nem is kellett volna.

Hiába emelték nyugat-európai szintre a bírságok összegét, de még a jogosítvány elvételével fenyegetés is hasztalan. Én is ismertem olyat, akinek bevonták a jogosítványát, mégis naponta ingázott autóval Ausztriába.

Ennél drasztikusabb megoldás kell, ha nem akarunk több halottat az utakon. Olyan, aminek tényleg van visszatartó ereje: A súlyos szabálytalanságok elkövetőitől le kell foglalni a szabálysértés (bűncselekmény) elkövetésének eszközét, vagyis az autót. Nem feltétlenül hosszú időre, akár csak egy hónapra. És persze a tárolás díját is vele kell kifizettetni.

A jogszabály alapja egyébként már régóta alkalmazható. A közlekedésről szóló törvény évek óta lehetővé teszi, hogy bizonyos kiemelt szabálysértések esetén, úgymint a gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, ittas vezetés és tilos jelzésen való áthaladás esetén a rendőrség visszatartsa az autót, de csak a kiszabott büntetés befizetéséig.

Ezt kell módosítani úgy, hogy alapbüntetésként lehessen alkalmazni az autó lefoglalását. Ha ez nem tartaná vissza a szabálytalankodók többségét, akkor semmi.

Nyilván az önérzetes polgárban ez azonnal alkotmányossági kérdéseket vetne fel, de - egyelőre még talán - az élethez való jog megelőz minden mást, adott esetben a tulajdonosi jogok gyakorlását is lehet korlátozni miatta. És ha ezzel épp egy potenciális gyorshajtó életét mentenék meg, Uram bocsá`, még akár hálás is lehetne érte. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

https://prizma.blogstar.hu/./pages/prizma/contents/blog/70122/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?