A zsilett a férfi arcáról a nyakára tette a pengét

Egyre jobban kilóg a lóláb. Már ami a fehér rassz küszöbön álló genocídiumát illeti. Már a vak is láthatja, hogy a bőrünkre megy a játék. A politikai korrektség jegyében és az alapjogok védelmének álcája alatt a zsilett most éppen a sármos, macsó, férfias attitűdöt emeli szégyenpadra.
Az alig két perces video üzenete világos: meg kell fosztani a (fehér bőrű) férfit mindattól, ami férfivá teszi, a férfiasságától. Kiölni belőle mindent, amitől "tökös". Aztán az elnőiesedett férfi mellett a nőből is valami egész más lesz, de az biztos, hogy utódaik nem lesznek és ez a lényeg. Nem kell ide valódi népirtás, odateszik ezek a saját nyakukat a gillette, vagyis a guillotine alá maguktól is.
Ehhez elsőszámú közellenséggé kell tenni a tesztoszteront. Egy szülő sem örül, ha a kisfia kakaskodik egy másik fiúval, mégis ez egy évmilliók alatt kialakult ösztön és annak a személyiségfejlődésnek a része, amely során egy fiúcskából férfi lesz. Olyan férfi, akit a legtöbb nő szeretne maga mellé: határozott, magabiztos, védelmező, biztos pontja a családnak a nehéz pillanatokban is. Egészséges férfi, aki kiáll nemcsak a családjáért, de minden védelemre szoruló emberért.
A #metoo vitorlájából is kifogták a szelet. Ma már nem a nők jogos védelme a cél, hanem ennek a férfiasságnak az eltiprása. Ezért kell a nőket ért aljas és tűrhetetlen zaklatásokkal általánosítani a férfias sármot.
Mára elérkeztünk oda, hogy a világ egyes pontjain már a bók, vagy az udvarlás is szexuális zaklatásnak számít. Sikerült kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is, kivágni az erdőből a fákat, egy újabb lépés a cél végső felé.
A zsilett képmutatása ráadásul arcpirító. Fehér, macsó, borotválkozó férfiakat reklámozva lett világvezető, most meg az arcukról a torkukra teszi a pengét.
A márka elleni világméretű bojkotthoz én is csatlakozom, miközben jól tudom, hogy nem ez fogja csődbe vinni a céget.
Viszont a zsilett ezek után jobban teszi, ha pengék helyett elkezd férfi intimbetéteket gyártani. Az új "férfiak" ugyanis többet fognak menstruálni, mint borotválkozni.
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?